... avagy palacsintäval töltött cici.
Megigertem az en kis Mackomnak, hogy kap palacsintät, mert az en anyukäm azt süt. Ugyhogy tegnap este mär palacsintäval töltött cici volt a menü. Annäl is inkäbb, mert annyi tejem van, mint a nyü. Szoptatok es utäna rögtön fejek, mert különben attol felek, hogy atom csöcseimmel együtt elszällok. Meg jo, hogy a tej, nem helium...
A gyerek napi ätlag 120 grammot hizik!!!!! Az sok... Pedig legaläbb 600-at szarik es megegyszer ennyit pisikel... Szoval eszik, mint a gep ätlag 3 es fel oränkent, csak ejszaka csökkenti vagyis pontosabban növeli 5 orära. Mert az anyänak aludni kell es Ö erre tekintettel is van (egyelöre).
A szülestörpenetbe belekezdek. Naponkent fogom leirni, igy talän meg a vegere is erek.
Tehät:
Pontosan egy hete mär ugy keletem, hogy "fäjtam" ( hehe, fäjtam... azt hittem akkor... ). Irogattam szorgalmasan a fäjäsok idöpontjät, de nem akartak ugy rendezödni. Annyira csak, hogy ÄTLAG 10 percesek voltak. de ebbe belefert a 15-töl a 2 percesig minden. Akkor irtam is, hogy kimegyünk a kutyäval oszt ha igy marad benezünk a korhäzba. Kimentünk a kutyäval, s elneztünk Robert szüleihez. Ugyan nem voltunk meghivva, de epp valami Isteni illatu süti sült, szoval ugy döntöttük, hogy a sütit megvärjuk. Märcsak a csokiszosznak kellett volna rädermedni, mikoris elmentem wc-re, mert azt hittem pisislni kell. Aztän nem tudtam. Felälltam a wc-röl, s pötty-pötty-pötty elkezdett valami belölem gyorsan pötyögni. Eleg egyertelmü volt, hogy Bende kirugta a häz oldalat. Szoval a sütiröl ennyit.... Iräny haza, gyors tusoläs, neszeszert összedob, s iräny a korhäz.
Kis kiterö: Nem vagyok egy nagy babonäs tipus, de a törtenethez hozzätartozik, hogy nekem van egy josnenim, akihez el szoktam järni. Ö 5 eve most öszre egy kisfiut josolt nekem, külföldi ferjet stb... (akkor meg otthon nyögtem a Zegyetemet, s agyam nem volt hozzä, hogy jön külföld szoba es különbenis 6 eves kapcsolatban vagyok, eszemben sincs szakitani, s a pärom törtenetesen magyar, söt , mint en kaposväri... szoval... bamm-bamm...) Aztis mondta, hogy a ferjem egeszsegügyen fog dolgozni... (Robert fogtechnikus :o) ) - Na a lenyeg az, hogy ö meg soha semmiben nem tevedett. Amit megmondott az ugyis lett...
Amikor terhes lettem azt mondta, hogy egeszseges bebifejem kiskuki mano lesz,s hogy rendes fog indulni a szüles, de mütet lesz a vege... Ebböl kifolyolag teljesen csäszärra voltam beällva. Azt is mondta nem fogok sokat szenvedni. Szoval ugy indultam neki a szülesnek, hogy ja elindul, majd biztos lesz valami, s akkor megcsäszäroznak... Mivel mondta nem lesz semmi gond, igy tök nyugodt voltam, s värtam, hogy pörögjenek az esemenyek. ( Namärmost, mivel Ö kärtyäbol josol, többször elmondta, hogy vannak dolgok, amik többfele modon erthetök... ebben az esetben a mütet ugyi az lett, hogy szanaszejjel szakadtam, s konkretan stoppolni kellett :o) )
Na de mivel Ö megmondta, hogy nem lesz gond, ne aggodjak, szenvedni sem fogok sokat, igy tökeletes nyugalommal indultam a szülesnek.
Szovaal beertünk a korhäzba, räraktak CTG-re... Nevetsegesen semmi fäjäsaim nem voltak... Hehe... Legaläbbis, itt ugy van avizsgälo, hogy a monitoron, amit en is lätok a 3 szülöszoba + a vizsgälo CTG-je is lätszik. Ez ugyi azert van, hogy akärhol van a szülesznö, lässa, hogyha valami gisgszer lenne valamelyik szobäban. Szoval ott figyelt a monitoron 3 CTG egyszerre en a bal also sarokban a mäsik ket diagramm, meg a mär szülöszobän levö nöke volt.... le is fenykepeztük, hogy hehe, Te jo eg, Ök szülnek milyen fäjäsaik vannak.. ahhoz kepest az en kis pukliaim konstans alvo vonalnak hatnak...
Na szoval, bal lent figyelek en...
Utäna elküldtek ultrahangra es megtüvezesre. Az Uh-n minden rendben volt, jo nagy babät mertek (3 es fel kilosat). Aztän szetdurratottäk a bal kezemben a venäm, en majdnem eläjultam, de häl eg a jobban mär sikerült normälisan megtalälni. Aztän olyan rosszul voltam, hogy Robert is rosszul lett :o))))) Maradando nyomot hagytunk bennük :o) 1 ora mulva mär az egesz korhäz tudta, hogy tüfobiäm van...
Aztän vissza a vizsgälo szobäba, mert meg mindig nincs szabad szülöszoba. Ott kaptunk vacsit ( na pont anniy etvägyam volt), ugyhogy Robert jol bevacsizott :o). Aztän az egyik nö olyan messze jutott, hogy mär nagyon szült. Ami nagyon hangos volt, amitöl nekem bögnöm kellett, ezert elmentünk setälni. Kellemes volt a szekszi bunda bugyoban, amit kaptam :o) , hogy abba pöcsögjön a magzatviz. (ami persze addigra mär nem pöcsögött - tuti megijedt ). Folytatom majd... ehes a kölök.
Na szoval:
Ott voltunk a vizsgáloban, mikor olyan 10 ora körül felszabadult 2 szülőszoba. Akkor engem beraktak az egyikbe papa-macival. (Rakok majd ide is képet, csak most anya gépéről írok és erről nem tudok képet rakni) Ott vártunk. Erősebbek is lettek a "fájások", amik amúgy nem fájtak. Aztán hirtelen elkezdett kisugározni a bal vesémbe. Na akkor azt hittem megpusztulok. Olyan volt, mint egy vesegörcs ( büdös életben nem volt még vesegörcsöm, de gondolom olyan ). Akkor már térdeltem az ágy előtt fejem Robert ágyékába fúrva. Lélegezz!!! dolgot módszeresen alkalmazva.
Aztán bejött a szülésznő megvizsgált, közölte tök zárva vagyok, baba rosszabb esetben holnapután, de mivel pöcsög a víz, addig a szülőszobán kell maradjak. Hogy Ő most ad nekem egy fájáscsillapítót (nem fájdalom, fájás), hogy elmúljanak a fájások, s én tudjak aludni és apuka is ki tudja magát még éjszaka otthon pihenni. Oké. Megkaptam a löttyöt, ( Naná, hogy nem a kanülbe, mert akkor nem kellett vóna mégeccer szúrni - jó belevágták a seggembe, tényleg úgy vágták .... Nem néztem, pláne mert hátul nincsen szemem, de az érzés alapján azt is simán el tudom képzelni, hogy a nőci előtte rajzolt egy céltáblát a hátsómra, és 3 méterről kéjes mosollyal mintegy darts mérkőzést vágott le rajtam... szóval seggbe kaptam... )
Ettől tényleg jól be is kómáltam, de persze a "fájások" nem múltak. Csak kómásan a fene foglalkozott vele. Az éjszaka az olyan 2 érezhetőbb fájás közti alvásokkal telt. Plussz 3 szor ráraktak CTG-re. Reggel 8kor bejött a csajszi és rámkötötte az ZOXITOCINOT. Először csak lájtosan.
8ra megérkezett Robert is. Zoxitocin ide Zoknitocin oda én nem fájtam. Bár a CTG-n már egész szép kis huplik voltak. Örűtek is a fejüknek, egészen, míg nem mondtam, hogy hát de nekem nem fáj...
Folyt köv. Kis kacsa tömésre vár...
No... Persze elkezdtem megint írni, mikor a gyerek seggrázó opciót választott. (Szívesebben választotta volna a fejős csárda opciót, na de hát nem... egész nap mégsem lóghat a tőgyeimen / bocs jelen pillanatban nincs találóbb a két hatalmas medicinlabda utánzatomra ott elől /, akkor kapott cuclit a szájba, egy két lájtosabb fenyegetést, s láss csodát, másfél óra múlva itt is vagyok. )
Na igen, szóval nem fájt. Először valami 1 valami volt. Aztán úgy döntött a szülésznő, hogy megnyitja bubóka fejénél a magzatburkot. Így is történt. Ezzel párhuzamban felnyomták a zoknit 1,2 valamire. Aztán csak vártunk, hogy történjen valami. Történt... Robert elaludt az ágyamon és horkolt, mint egy maci. Aztán bejöttek mondták jó kis fájásaim vannak. Aztán én meg mondtam, hogy ja csak épp nem fájnak. Mondták, hogy hááá a nemmjó, mert akkor tuti nem tágulok. Nem is...
Oké, zoknit 1,6-ra, semmi... Negyed óra múlva 1,8-ra, semmi... Megjött a váltás szülésznő, egy idősebb nőci.Felnyomja 3 izéra az zoknitocint. Azt mondja, elment rendesen a víz? mondom há mittom én... Na Ő megnézi. Megnézte... Akkor elöntött a magzatvíz. 2 perc múlva jöttek az igazi fájások. Na akkor sejtettem... ez FÁJ!!!
Megyek, etetek....
No, megint itt.
Szoval: aztán a második fájásnál már nemcsak sejtettem, hanem tudtam és éreztem is, hogy ez nagyon fáj. A harmadik fájástól kezdtem ordítani. Soha nem gondoltam volna, hogy én hangosan ordibáló szülőnő leszek... de... hát én azért kiabáltam, vagy inkább hangosan nyögtem, nyüszítettem. A történethez hozzátartozik, hogy Robert elment pont 1-2 órára, mivel ugyi nemigazán történt előtte semmi. Bevásárolni, megkajálni. Akkor már úton volt anyukám is.
A harmadik fájás után, tudtam van kb. 2 percem felhívni, hogy azonnal jöjjön. Jött is. Aztán mondtam, hogy most sürgősséggel szóljon valamelyik puncinak odakint, hogy azonnal fájdalomcsillapítsanak, mert nem bírom ki. A zoknitocin maradt az erőszakos 3-as izén. Erre Robert, hogy Ő nem szól, mert ha nem fájok, akkor nincs gyerek. Mondtam, hogy elmegy Ő a fenébe és azonnal intézkedjen, mert nem állok jót magamért. Nem fájás, hanem FÁJDALOMCSILLAPÍTÓT, de azonnal!!! Akkor elment és kaptam fájdalomcsillapítót, meg NaCl oldatot meg cukor oldatot meg zoknitocin változatlanul... szóval ki volt preparálva a vénám rendesen, feldíszítve, mint egy karácsonyfa....-negyedóra múlva megnéztek. 2 ujjnyi. Még negyedóra múlva már 4 ujjnyi. Akkor lekapcsoltak a fájdalomcsillapítóról, mert: 1. mindent csinált csak fájdalmat nem csillapított, 2. úgy bekómáltam tőle, hogy 2 fájás között hol elájultam, hol elaludtam, s nem vettem levegőt...
Szóval lekapcsoltak és áttoltak egy másik szülőszobába. Őszintén szólva nekem innen nem sok maradt meg, mert nagyon-nagyon-nagyon... Akkor már nagyon fájtam. Megérkeztünk a másik szobába, ott még fájdogáltam kicsit, s egyszercsak elordítottam magam, hogy nekem nyomnom és sz@rnom kell!!! Ekkor még rendes kórházi ágyon feküdtem.
Na abban a pillanatban a szülőszoba teljes leányzata ( legényzet után szabadon... ) megjelent körülöttem, s átpakoltak a szülőágyra. Robert nagyon aktívan részt vett az egész szülésben, de én akkor sajna erre nem igazán tudtam reagálni. Azt tudom, hogy többször megköszöntem neki, hogy mellettem van, de ennyire telett akkor.
Aztán mondták, ha úgy érzem nyomnom kell, ne fogjam vissza magam. Hát én nyomtam, mint a gép. ( legalább, mint ahogy most Bende a kezemben... :o)))) , persze friss pelus, friss élvezet ) Az egyik lábam a szülésznő csípőjén a másik a kampóban. Telibe pisiltem a szülésznőt, de úgy, hogy el kellett mennie átöltözni. Aztán visszajött és mondta Robertnek, hogy amikor nyomok, nyomja lefele a pocakomat. Robert betámasztott a falnak és nyomott velem együtt, mint állat. Így nagyon gyorsan meglett Bende, meg is dícsértek minket, együtt :o) Együtt 3-an szültünk: Papa-Maci, Bende és én.
Amikor kint volt a kisvackor, letekerték a teljesen a nyaka és teste köré tekeredett köldökzsinórt róla és a meztelen mellemre tették :o) Nem tudtam sírni... Csak néztem és babusgattam és üdvözöltem az új világban. Robert azért nyelte rendesen a könnyeit :o) Néztük apájával és nagyon örültünk neki. Olyan szép volt, olyan tökéletes, olyan pici és törékeny. A Miénk. A Mi kis csöppségünk. 3-an ölelkeztünk egy darabig, aztán jöttek, hogy Robert vág e? - és vágott :o)
Aztán mondták, hogy most megszüljük a lepényt. Mondtam ácsi!!! ( addigra már nagyon magamnál voltam) előbb Robert lefényképezi hogy nézek ki ott lent. Körbe fényképezett és akkor mondtam, hogy na akkor folytathatjuk.
S akkor lepény ki. Jött egy fiatal kis dokinő meg egy tanuló csajszi, akik mondták, hogy most megnézzük mia helyzet odalent kell e varni. Már a szülésznő mondta, hogy egyáltalán nem vészes. Aztán ők is et mondták, meg azt is, hogy gyorsan összestoppolnak, s hogy nem zavar e, ha a tanuló csajszinak közben magyaráz. Mondtam nem, csak ne fájjon. Megígérte jól elérzéstelenít. ( Valamiért sejtettem, hogy hát.. anyukám ez most tuti nem fog menni, de hát hajrá...)
Akkor belém tolt egy-két érzéstelenítő szurit (helyet cseréltek a szemeim mindegy egyes szúrásra) várt egy kicsit, s mondta hogy akkor most elkezd varni, s hogy nem fogom érezni csak egy kis nyomást. Oké. Gyerünk. - Éreztem én minden egyes szúrást (amit csak 10 öltésig számoltam), de hagyám, még ahogy húzta a cérnát...azt is.... uhhhhuuhhhuuuuuuuuuuu- Mamaaaaaaaaaaaa.... Aztán kérdezte fáj e. Mondtam, hogy hát ja. Mondta, hogy akkor még ad érzéstelenítőt. Mondtam, hogy köszi, nem repetáznék, inkább azokat a szúrásokat "pazarolja" a varásra, mert édes-mindegy. Akkor mondta, hogy a következő (1000 ) pár öltés fájni fog, mert mélyen lesz és bent és... gyakorlatilag úgy éreztem összevarja a segglyukamat. Képzeljétek... sajnos nem hazudott... De közben türelmesen magyarázott a csajszinak. Nekem Bende már a kezemben volt, így próbálták elterelni a figyelmemet, de nem vagyok én se hülye se fakír... Elterelő hadmüvelet kudarcba fulladt...
Folyt. köv....
Na szóval, összestoppoltak. Aztán adtak rám szekszi nercbugyogót 2 hatalmas betéttel, s közölték, hogy le kéne szállni a szülőágyról... Néztem rájuk, hogy nagyon vicces kedvükben vannak.. merthogy én onnan le nem szállok, ha csak nincs katapult gomb rajta, abban biztosak lehetnek. Mondták, higyjem el, menni fog. Optimista ember vagyok én, na de, hogy Dévid Kopperfíld mese azért azt még én is tudom. De megint csak nem hazudtak... Mondták Robertnek fogja meg a fiát - azt a képet nekem kellett volna fényképezni - NA DE HOGYAN?!? - de rutinos rókák ezek ottan, mire a kérdőjelet kiejtette volna, Bende már bent is figyelt a kezében. Engem két oldalról felsegítettek és beza a saját lábamon átmentem a mobil ágyra :o) Tiszta kis királynak éreztem magam, mert utána azzal tologattak mindenhá :o)
Mondták, hogy most akkor kapunk enni, mert 3 órás megfigyelés következik. Agyereket most elviszik, rendberakják, lefényképezik stb... Oké mondom ide a kajával!!! Behozták, el is felejtettem, hogy fáj odalent minden, felültem az ágyon - na akkor ők néztek nagyokat- nem mondom, hogy nem fájt, na de fekve nem tudok enni. Jól bekajáltam, anyósom küldött sütit abból is jól bezabáltam, s desszertnek joghurt volt.
nem hiszem eeeeeeeeel, má megen éhes... fél órája tömött....
Na megint itt.
Szóval mikor felnyitottam a joghurt tetejét, addigra jutott pont annyi tápanyag az agyamba, hogy a realitás talaját ismét érzékeljem. - azaz leesett, hogy amit én most itten megettem annak bezaa kis is kell eccer jönnie... Frissen szülve ugyi még ott a szülőszobán ennek már a gondolatától is az ájulás keringetett, úgyhogy elment az étvágyam a joghurttól ( mert ugyi tudjuk, hogy a joghurt mint olyan, hozzájárul az anyagcsere folyamatok felgyorsításához... ).
Aztán jött az sms, hogy anyukám megjött. Mondtam Robertnek, hogy menjen el anyáért mi még úgyis megfigyelésen vagyunk. S akkor Robert elment anyáért, s negyedóra múlva már ott is voltak :o) A büszke nagymami tolhatta ki az unokáját a szülőszobáról :o)
Innentől új bejegyzéseben folytatom, kórházi napok címszó alatt.
