Amit egész terhességem alatt annyira nagyon vártam :o)

Már-még csak 60 nap. Az sok, az kevés.

60 nap múlva teljesen megváltozik az életem. Most még el sem tudom képzelni. Fogalmam sincs róla hogyan. Egyelőre van egy állapotom. Egy állapot, ami tudom, hogy 60 nap múlva vagy 60 napon belül elmúlik, átalakul. Egyelőre élek, mint eddig. Vagyis majdnem. Nyilván készülgetek a bébike fogadására, de mint már írtam inkább materiálisan, mint mentálisan.

Sokatoknál olvastam (na jó mindannyiotoknál), hogy mennyire nagyon várjátok a csöppséget, hogy mennyire készültök rá, igazi anyai soraitok vannak/voltak. Igazi aggodalmak. Nálam ilyenek nincsenek. Többé kevésbbé természetesenek veszem, hogy jönni fog és itt lesz és hogy felelősséggel tarozom majd érte. De az igazi anyai érzelmek még nem érettek meg bennem. Lehet ez a maradék 60 nap kevés lesz hozzá, hogy ez megérjen bennem. De az is lehet, hogy amikor először a kezemben tartom egyből előjön. Lehet bele kell majd nőjjek a feladatba... Eddigi életem nagyjából úgy volt, hogy hagytam magam sodorni az árral, csak ha valami nagyobb szikla közeledett kapálóztam kicsit, hogy kikerüljem, de amúgy a sorsra bíztam magam, aki őszintén szólva, kevés kivétellel mindig nagyon kegyes volt hozzám, mitöbb jó. Jó irányba sodort mindig az ár. Most épp el vagyok akadva egy részen már egy jó ideje, de tudom, hogy tovább fogok sodródni, csak megint kell hozzá egy-két csapást végeznem.

Mentálisan tökéletesen felkészületlen vagyok. Mondhatnám a nullán állok, de ez sem zavar. nem mondom, hogy nem félek tőle, hogy vajon milyen anya leszek. Jó? Rossz? Nem tudom...

60 nap. 60 nap és .... és... meglátjuk :o)))

Ezek nem negatív gondolatok akartak lenni. Csak közben Tv-t néznék, de Robert, aki az utóbbi napokban egyébként leírhatatlanul hisztis, itt ül és csak és kizárólag itt képes zenét válogatni magának (trance). Így egy hatalmas felfordulás közepén ülök és a saját gondolataimat nem hallom :o) Tv-Robert (aki közben folyamat szitkozódik valamin :o) )-kutya és még a saját gondolataim is... :o))))