Nem vagyok benne biztos, hogy amit leírok ide való.... De saját magam miatt lehet kicsit könnyebb lesz. Legyen az a bejegyzés címe, hogy AZ EX ÁRNYÉKÁBAN....

Történt ugyanis, hogy 2002 január 19-én megismerkedtem egy nagyon édes krapekkal. (Nekem akkor volt barátom és eszem ágában sem volt váltani.) Na de ez a mocsok addig addig tepert, míg márciusban beadtam a derekam, mondván meglátjuk mi lehet belőle. (Addigra a barátommal szakítottam)

Aztán teltek az évek, mint minden kapcsolatnak ennek is voltak hullámvölgyei és csúcsai. Egy rossz szavam nem lehet rá, mert tényleg nem. De vannak dolgok, amik nélkül egy kapcsolat nem működik, még akkor sem, ha minden kapcsolat más- és más. Azonban testiség nélkül huszon évesen kicsit nehezen megy, különösen úgy, hogy hűséges voltam (egy jóóó darabig-itt évekről beszélünk) Aztán 2007-ben eljutottam addig, hogy ez nem megy nem mehet így tovább. Nyilván 1000x és 1000x próbáltam vele erről beszélni, eredménytelenül...

2007 második félévében eljutottam addig, hogy kész ennek véget kell vetni. Igyekeztem vele beszélni, de nem volt rám soha ideje. Akkor már külföldön éltem, s ezt mindenképpen személyesen szerettem volna "elintézni". Mikor otthon voltam megkértem, hogy beszéljünk. 10 percnél soha nem volt hosszabb ideje és vagy az Ő szüleinél vagy az én szüleimnél voltunk, ahol ugye nem szívesen kezdtem volna bele, különösen nem egy na mondjad gyorsan után :o(

Aztán vissza kellett jönnöm az egyetem miatt és egyszerűen nem tudtam vele ezt megbeszélni, így arra fanyalodtam, hogy e-mailben szakítok vele :o( Tudom szánalmas, de egyszerűen nem volt más választásom, mert úgy éreztem, hogy ezt nem bírom tovább cipelni (különösen, hogy addigra ugye 5 év önmegtartóztatás után be-be csúszott egy egy kaland)- úgy éreztem átverem... és ő ezt nem érdemli meg...

Leültem, megírtam a levelet és elküldtem. Nem mondom, hogy könnyek nélkül sikerült, de az internet elég személytelen tud lenni az ilyesféle dolgokhoz, hogy annyira nem tudatosul az emberben, hogy most mi is történik. Válasz nem jött, először két nap után felhívott skípeon, hogy ühüm, igazam van..... Nem reagálta le, a kérdéseimre sosem kaptam választ (Bár a levélben nem kérdeztem, nem vágtam semmit a fejéhez, az érzelmeimet írtam le....s hogy sajna ez nekem így nem megy tovább.... Szerelmes voltam....)

Aztán hónapra-hónap... Közben megismerkedtem Roberttel, hasonló típusu kapcsolatból szabadult, nagyon hasonló érzelmekkel. Tulajdonképpen az elején egymás lelkét ápolgattuk. Gondoltam túl leszek rajta. Többször éreztem úgy, hogy igen sikerült!!!...

Aztán jött a nyár és összefutottam vele... (és a barátnőjével....) Mentek épp haza a partyból....a csaj nála aludt... (ezt közölték...) /én soha nem aludhattam nála, mert Ő úgy nem tud aludni, ha alszik mellette valaki.... :o( / Nagyon szíven ütött. Még szerencse, hogy akkor ott volt unokaöcsém, aki megpofozott, miután a találkozás után elkezdtem sírni... Hogy szedjem össze magam, márcsak Robert miatt is.

Aztán felszakított sebekkel hetek múltak el, mire a fájdalom ismét enyhült. Tudtam, hogy túl kell magam tenni rajta, mert Robert nem érdemli meg, hogy ilyen legyek... Persze hogy észre vette és mondta, hogy Te meg szerelmes vagy a volt pasidba. Mégsem mondhattam neki, hogy igen... :o(

Aztán megint jobb lett, na a lényeg a lényg, hogy szépen lassan kezdtek halványulni az emlékek és sokadszorra is azt hittem tegnap, hogy igen VÉGKÉPP TÚLTETTEM MAGAM RAJTA, mert tegnap sikerült kimosnom az ágyneműt, amiben utoljára aludt, mikor kint volt nálam és a polót, amiben akkor aludt. IGEN SIKERÜLT!!! VÉGKÉPP SIKERÜLT!!!! Gondoltam tegnap büszkén....

Ma éjjel álmodtam... Azt álmodtam, hogy az exem esküvőjén vagyok... Végigbőgtem. Egész éjjel bőgtem, de nemcsak álmomban.... nem.... Robert felébresztett, hogy mi a baj, mert zokogtam, szabályosan zokogtam :o( Nagyon rossz érzéssel keltem fel. Most is nagyon szarul van a kis lelkem. Nem tudom mi van... Azt hiszem túl vagyok rajta. De azt is, hogy soha nem leszek túl rajta. Nekem Ő volt a nagy Ő.....

Szeretem Robertet, mert imádom és simán úgy érzem, hogy igen vele akarom leéni az életem és azt is tudom, ha most a volt párom térden állva könyörögne, hogy menjek vissza hozzá sem tenném, de mégis, akkor miért zaklat még mindig ennyire fel ennek a gondolata????? Jajjj..... Hülye vagyok :o(

Hát bocs mindenkitől, hogy ezt most idezúdítottam, de..... de azt hittem könnyebb lesz ha leírom.... :o(

Na megyek pakolom a gyerek szobát ....