Vannak dolgok, amik a terhességel ugyi alanyi jogon járnak... Pl.:
- - hízás (valamikor biztosan)
- - pocak (nem vagyok türelmetlen, biztosan elkezd majd nőni és akkor nem kell másokra irigykednem)
- - előbbiből kifolyólag kismami ruhák ( 32-es még mindig a méretem, ha nagyon beindulnék sem hiszem, hogy a sima 40-eset is valaha elérném...)
- - irigykedő tekintetek (majd ha az előbbiekből bármi is végre megvalósul)
- - 2. trimesztertől kirobbanó energia bomba (nálam az biztosan majd a betöltött 15. hét után jön-legalábbis ezzel bíztatom magam)
- - 12. hét után fellélegezhetsz, mert onnan már nagyon csekély esélye van a vetélésnek (nem megy, még mindig aggódós vagyok)
- - étvágy ( ritkán látogat meg)
- - esteleg egy kicsit magsabb vérnyomás (kávé után legalább 90/60)
- - egyéb apróságok....
Kérdés?
TERHES VAGYOK ÉN?!?
Na persze nem panaszkodni kívánok... egy pillanatra sem, de aggódó kismami voltomból csak piszkálja az oldalam a kíváncsiság, hogy akkor hogy is van ez? Nem bánom, hogy nem hánytam meg ilyenek, na de kérem, szeretném végre élvezni a kismamiságom minden pillanatát, s nagyon örülnék neki, ha valaki ellopná az aggódásom. Biztosan nem normális, hogy ennyit agyalok, hogy de ugye minden rendben lesz és ugyan a vizsgálatok mind azt mondják, hogy egy egészséges kisember bugizik naponta odabent, de ugye ez így is van???? Egészséges és fejlődik?! Ugye?! és nem lesz semmi baj, 25-én megyünk megint videózásra és akkor sem lesz semmi baj, hogy azt mondja majd a doktor néni, hogy csodálatosan fejlődő egészséges kisfia van. Ugye így lesz? Kezdek megzakkani... Féltem az én kis kincsemet.
Apukája elkezdett vele kommunikálni és szertné már érezni, annyira nagyon, hogy a bélmozgásaimat Bendegúz buginak titulálja. Nem akarom letörni, de mindig elmondom neki, hogy ezek egyelőre sajnos csak a beleim. S hogy én érzem, hogy rugizik, de kívül még én sem :o( Persze ez normális, mert még picurok vagyunk, de hát apája (velem egyetemben) kicsit türelmetlen.
Most azt gondolom, ha már lesz egy kis pocakom és érezni fogjuk mindketten a rugizásást, akkor majd jobb lesz és akkor majd már igazán élvezni fogjuk ezt az állapotot. Addig meg nézegetjük a már félkészre gyártott bébikéket a hatalmas erszényekben, amik rendre szembe jönnek velünk. Skubizunk befele a babakocsikba és mindig elmondjuk, hogy Te jóóóó ég de messze is van ez még...
Egyszóval türelmetlenek vagyunk :o( Pedig igazán nem szeretnénk siettetni a mi kis vackorunkat, mert Ő tudja, hogyan jó neki. Mikor kell neki nőnie és híznia és megmutatnia magát. Mikor kell jelentkezzen. Eljön majd a mi időnk is! :o)))))
